Hosszú várakozás után végre hivatalosan is bejelenthetjük, hogy június 6-án az Ózdtól mindössze 8km-re fekvő Hangony településen indul útjára a 2021-es Borsod MTB Series sorozat. A futam rendezője ezúttal is az Ózdi Kerékpáros Egyesület, akik már 10. alkalommal várják az XCO szakág versenyzőit. Az új pálya a község focipályája körül elterülő fenyvesben kerül kijelölésre, amiről hamarosan naprakész információkkal jelentkezünk.

A második futamra sem kell sokat várni, mert június 20-án már Miskolcon, várhatóan a komlóstetői pályán kerül megrendezésre a Komlós XCO. Tavaly első futamként már mindenki nagyon várta, hogy megmérettesse magát, így több olyan versenyző is tiszteletét tette, akik nagy névnek számítanak a hazai MTB sportban. Elég ha csak a háromszoros olimpikon Parti András nevét említjük. A rendező HOTE SE az őszi XCO Magyar Kupa főpróbájának is tekinti a júniusi versenyt.

Reméljük Parti Andrást az idén is láthatjuk a BMTB Series mezőnyében
Fotó: Hörömpöli Tamás

A nyár derekán, július 11-én szintén a HOTE SE rendezésében, Görömbölyre látogathat majd a mezőny. Bár a klub azonos a komlósi versennyel, de a „karmesteri pálca” itt már Molnár Gyuri kezében van, aki rutinos versenyszervezőként látja vendégül a sorozat versenyzőit.

Molnár Gyuri „Yeti” a verseny főszervezője – Fotó: Hörömpöli Tamás

A sorozat zárására augusztus 15-én Kolorcityben, azaz Kazincbarcikán kerül sor a Team3K – Kerékpár Klub Kaincbarcika rendezésében. Aki kicsit is jártas a hazai és borsodi kerékpáros életben az jól tudja, hogy a barcikai klub már számtalan sikeres CX Magyar Kupát tudhat maga mögött, de az XCO-ban sem engednek a színvonalból. A nap végén nem csak a futam eredményeinek , hanem az összetett eredmények kihirdetésére is sor kerül, ezért érdemes mindenkinek ott lennie Kazincbarcikán.

Hacsi Ákosék nem csak a CX versenyek rendezésében vannak otthon
Fotó: Hörömpöli Tamás

A tavalyi évtől nem csak egy-egy futamon értékeljük a Borsod megyén kívülről érkezőket, hanem az összetett versenyben is. Ez az idén sem változik, így mindenkit sok szeretettel várunk!

Szabályokért kattintsatok ide, nevezéshez pedig ide.