Vadonatúj helyszínen rendezte meg a HOTE Sportegyesület a Lukács Autó – BMTB Series 2022. idei harmadik fordulóját Miskolcon. Szikrázó napsütés és kánikula fogadta a Majális-parkba kilátogatókat a hétvégén. A szombati záporok jót tettek a pályának, a korábban poros, csúszos kanyarok, lejtők varázsütésre tapadni kezdtek, ezúton segítve a tempós haladást az erdei ösvényeken.
A korábban jól bevált, de mára már szűkösnek bizonyuló komlósetetői helyszínt cserélte le idén a rendező egyesület a Bükk kapujában elhelyezkedő Majális-Parkra, amely remek választásnak bizonyult; tempós, de mégis változatos pályát sikerült megépíteni a rendező egyesületnek.
A Majális-park a Miskolciak kedvelt szabadidőparkja, több túraútvonal kezdőpontja és végállomása a park, valamint szabadiős rendezvények, sportesemények, fesztiválok kerülnek itt megrendezésre, de ugyanitt található a „Vadaspark”, azaz a Miskolci Állatkert is.
A nézők nem panaszkodhattak, hiszen a parkban kanyargó versenypálya jelentős része egy pontból is áttekinthető volt, így a minden korosztályra jellemző izgalmas fej-fej melletti küzdelmet szinte végig követhették az árnyat adó magas fák tövéből.
Az idei sorozat egyre népszerűbb már határainkon túl is, így egyre több versenyző érkezik a szomszédos országokból. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Szlovákiából, Erdélyből is álltak rajthoz a miskolci futamon. A sorozat résztvevőinek most sem lehetett panasza az időjárásra, hiszen már a reggeli órákban is rekkenő hőség fogadta a bringásokat, ami már jóval melegebb volt az ideálisnál.
A sorozat futamainak forgatókönyve megegyezik, így most is az utánpótlás korú versenyzők nyitották meg a napot, ahol az U7-es korosztályban meg is született az első külföldi győzelem, KOVÁČ Matias (SB Seňa Bikers) lévén, aki mögött szintén a Szlovákiából érkező MULAČ Patrik (ŠK KOMPAS) gurult át a második helyen. A harmadik Mády Zalán érkezett meg.
A szintén 400m hosszú pályán az U7-es korosztályt az U9-es váltotta, akik már szép számmal álltak rajthoz. A fiúknál Mády Áron (DVTK Cyling Team) egyenletes köridőket teljesítve utasította maga mögé a Kis-Galya KSE versenyzőjét Feledy Zoltánt, akinek nagyot kellett harcolnia Szeiler Olivérrel (DSI), hiszen fej-fej mellett haladtak végig. Végül 1 másodperc döntött Szeiler javára, aki így megszerezte az ezüstérmet. A lányoknál Hegedűs Helga (Cube Csömör) stabilan rótta a köröket és nem volt veszélyes rá senki, így aranyéremmel térhetett haza. A második helyen Csorba Hermina (Kis-Galya KSE), a harmadikon Juhász Teodóra (DVTK Cycling Team) gurult át a célvonalon.
Gyors eredményhirdetést követően az U11-es kategória versenyzői már nagyobb és komolyabb pályán mérhették össze felkészültségüket. Ahogy a korábbi futamokon, úgy most sem talált legyőzőre Sipos Borisz Ali (Cube Csömör), aki eddig 100%-os teljesítményt nyújt a sorozatban. A második helyre Ali csapattársa Burgermeister Olivér (Cube Csömör) állhatott fel, majd egy nagyobb szünet után Nagy Valent Marcell (Kis-Galya KSE) szerezte meg a harmadik helyet. A lányoknál ADAMČÍK Sofia (Cyklistická Tour) is hozta a „kötelezőt” és immáron 3. győzelmét aratta a sorozatban. Az ezüstérem a Kassáról érkező LADÁNYIOVÁ Eliška (PROefekt Košice) nyakába került, aki Feledy Esztert (Kis-Galya KSE) előzte meg.
Az U13-as fiúknál Leányvári Benjamin (DVTK Cycling Team) megszerezte második győzelmét, amivel jó esélye van az összetett megszerzésére is. A második és harmadik helyre két csapattárs, Lónyai Balázs és Stoczenberger Zalán állhattak fel. A lányok befutójánál az U9-hez hasonlóan a Hegedűs név hangzott fel először, ám ezúttal Hegedűs Heléna nyakába került az aranyérem. A második helyet KRISTIÁN Dominika Michel (PROefekt Košice), a harmadikat pedig Takács Zsófia (Peak Performance) foglalhatta el.
Szintén ebbe a rajtban indultak el az U15-ös lányok, akik közül Kiss Nikoletta Bettina (Bike-Zone Gödöllő) emelkedett ki a mezőnyből, oly annyira, hogy még az U13-as fiúkat is maga mögé utasította két körön keresztül, így nem fért kétség az ő győzelméhez. A verseny végére 2 perces előnyt alakított ki és ennyivel hagyta maga mögött HAJKOVSKÁ Nelat (CK MŠK Kežmarok) és kicsivel több mint 3 perccel Urbán Jankát (Cube Csömör).
A nap ötödik rajtjában a kerékpárversenyzéssel most ismerkedő Hobbi mezőny vághatott neki a két körös penzumnak. A győzelmet a korábbi futamokról már ismerős név Sipos Adrián (Cube Csömör) szerezte meg, Fehér Tamás és id. Simon András előtt.
Délután már a nagy pályára szegeződött a figyelem, ahol az U15, U17, Master3-as férfiak és Felnőtt nők sorakoztak fel a rajtvonalhoz. A sípszó elhangzása után iszonyat erővel lőttek ki a srácok, de az első meredek mászáson gyorsan rendeződtek az erőviszonyok és a két U17-es Kiss Vince Dániel (Bike-Zone Gödöllő) és a rendező klub utánpótlás reménysége Magyar Bendegúz (HOTE SE) szakadtak el a mezőnytől. Őket kis különbséggel a harmadik helyen HAJKOVSKÝ Tobias (CK MŠK Kežmarok) követte. Sajnos Bendegúz egy tempósabb lejtőnél kicsúszott és bukott, így a hátralévő körökben próbált felzárkózni Vincére, ami végül a harmadik körben sikerült. Az utolsó mindent eldöntő körre együtt fordultak, ám Vincének frissebbek maradtak a lábai, így övé lett az aranyérem. Az ezüst végül Bendegúzé lett, a harmadik helyen pedig nem történ érdemi változás és a késmárki Hajkovsky Tobias szerezte meg a bronzérmet.
A nőknél sajnos egyedüli indulóként Leányvári Sára (Cube Csömör) próbálta felvenni a versenyt a fiúkkal, ami sikerült is, hiszen többet megelőzött közülük.
Az U15-ös korosztályban az első kör bizonyult a legizgalmasabbnak, ahol Gyetkó Dániel (DSI) és KUNDRA Aleš (CK MŠK Kežmarok) együtt érkeztek meg a rajt-cél területre, de az alföldi Gyetkó begyújtotta a rakétákat és a hátralévő két körben sikerült növelnie előnyét, ezzel megnyerve a futamot. Második helyen Kundra Ales, még a harmadikon Gábor Milán (Superior MTB Team) érkezett be.
Master3-ban Boros Gyula (HOTE SE) fiatalokat megszégyenítő köridőkkel magabiztos, több mint 3 perces győzelmet aratott, ezzel megszerezve a sorozatban 3. győzelmét. A dobogón tisztes távolból őt követte Csókás Ladislav (Spedos) valamint Takács Gábor (Salgótarjáni HKE).
Az utolsó és egyben a leginkább várt rajtra kis csúszással fél kettő után került sor, ahol a Felnőtt férfi, Master1 és Master2-es korosztályok kezdték meg az 5-5 és 4 körös penzumukat. A rajt után nagy volt a tömörülés, de Horvát Áron (Limitless Team) nem teketóriázott és olyan köridőt hajtott, hogy nem tudott vele menni senki. Aki felvehette volna vele a versenyt, az Mindszenti Ákos (Cube Csömör) volt, ám végül ő nem fejezte be a versenyt, így Áron az első körben kialakított 30 másodperces előnyét körről körre növelte és magabiztos rajt-cél győzelmet aratott nem csak korosztályában, hanem az abszolút sorrendben is. A második és harmadik helyért viszont óriási küzdelem zajlott Kortis Zalán (Salgótarjáni HKE) és Lónyai Levente (Kis-Galya KSE) között, akik a nagy adok-kapok során sem tudták eldönteni a helyezések sorsát, ezért az az utolsó méterekre maradt, amiből Kortis került ki győztesen 1 másodperccel megelőzve Lónyait.
A Master1-es mezőnyben egy újdonsült apukát köszönthettünk Molnár Péter (HOTE SE) személyében, aki idei első MTB versenyét teljesítette és több mint fél körös előnnyel olyan sima győzelmet aratott, hogy akár még babakocsival is mehetett volna egy kört. J A második helyre a sorozatban első alkalommal rajthoz álló, de MTB-s berkekben elég jól ismert Soós Tamás (Limitless Team) érkezett meg, ám mögötte a harmadik helyért csak az utolsó körben kezdődött meg igazán a küzdelem, amikor a sorozat első és második futamának szervezői csatáztak a helyezésekért. Hacsi Ákos (Team3K) körről-körre dolgozta le hátrányát, majd végül utolérte az addig formáját kereső Frölich Tamást (Ózdi KE). Az 5. kör felétől fej-fej mellett haladtak és mindketten készültek már a mindent eldöntő sprintre, de Tamásnak második alkalommal is leesett a lánca és végül a nagy „összecsapás” elmaradt, így Ákosé lett a dobogó harmadik foka. 🙂
Master2-ben a balassagyarmati Ibárányi Attila (Sport222) az 1 perces ráindítás ellenére is olyan gyorsan közlekedett a mezőnyben, hogy szinte a komplett Master1-es mezőnyt megelőzte és rajt-cél győzelmet aratva övé lett az aranyérem. Másodikként a rendező klub maraton menője Dovák Krisztián (HOTE SE) gurult át a célvonalon, még a harmadik hely a Lórencz Péteré (Ózdi KE) lett. A sorozat következő, egyben záró futama július 17-én Görömbölyön a Grál-Pince mellett kerül megrendezésre, ahol már a bajnoki címek is kihirdetésre kerülnek.
Eredmények ide kattintva tekinthetők meg.
Fotók ide kattintva.