A Borsod MTB Series idén ünnepli a 10. évadát, amihez a Miskolc-görömbölyi verseny 2017-ben csatlakozott, így immáron hetedik éve részese a versenysorozatnak. Az április végén megrendezett hangonyi első futam után az elmúlt hétvégén, a HOTE Sport Egyesület szervezésében került lebonyolításra a második forduló, ahol közel 150-en vágtak neki az öt különböző nehézségű és hosszúságú pályának. A hét elején még igencsak aggasztó volt az időjárás, mivel jelentős mennyiségű csapadék esett a pályára, de szerencsére ez vasárnapra kellőképpen felszáradt, így végig tekerhető lett a nyomvonal. A pálya vonalvezetése eltért a korábbiaktól és kapott egy kis újítást, ami a többség szerint az előnyére vált.
Az egész sorozat nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás korosztály kinevelésére vagy inkább versenyeztetésére, így ennek megfelelően elég nagy létszámban képviseltetik magukat a gyerekek, akik U7-től – U17-ig közel százan álltak rajthoz Görömbölyön. A többi futammal egyetemben külön kategóriában versenyezhettek a hobbisták, akik ezúttal is szép számmal sorakoztak fel a rajtvonal mögött. A felnőtt kategóriákban komoly erőviszonyokat felvonultató mezőny gyűlt össze, nagy bajnokokkal, amiből a legnépesebb kategória a Master2 volt.
A görömbölyi versenyen a helyi média is képviseltette magát a Miskolci TV-nek köszönhetően, akik felvételeket és interjúkat készítettek a sport híradójuk számára. Az elkészült anyag hamarosan adásba kerül és elérhető lesz a televízió youtube csatornáján is.
A verseny főrendezője Molnár „Yeti” Gyuri így értékelt:
„Annak ellenére, hogy a verseny hetének első felében szinte megállás nélkül esett az eső és patakok, kisebb álló vizek alakultak ki a pálya egyes részein – ami nagyon megnehezítette az előkészületeket- végül péntektől kezdve átváltottunk nyári „időszámításra” és rohamosan száradásnak indult minden. Ennek megfelelően a verseny napjára szinte tökéletes talajt kaptunk, bár egyes részeket azért módosítanunk kellett, de a versenyzőknek így is nagyon tetszett és dicsérték a pályákat.”
A nap első futama 10 órakor kezdődött a legkisebbekkel, ahol az U7-es korcsoport vágott neki a 400m-es mini körnek, ami egyáltalán nem nevezhető egyszerűnek nekik, a füves, bukkanós talajon, ahol még az épített fa rámpák is nehezítették a dolgukat. A fiúknak és a lányoknak is egységesen egy-egy kör volt a táv. A leggyorsabb teljesítő Sebestyén Lukács (FRO Racing Team) volt. A lányoknál pedig a Kis-Galyás Fridel Fanni szerezte meg a győzelmet.
U9-ben a lányoknál nagy csatában dőlt el az első hely sorsa, végül Vámos Janka (DVTK) futott be egy hajszállal Baranyi Léda Hanna ürömi versenyző előtt. A fiúknál is óriási sprint alakult ki a három körös futam végén hisz az első három között 2 másodperc különbség döntött, így a dobogó sorrendje Szolnoki Dániel(Kis-Galya KSE), Sipos Nesztor Dante (CUBE-Csömör) és Bucsi Máté (Bike Zone Gödöllő) lett.
Az U11-es korosztálynak egy kihívásokkal teli pályán kellett megmutatni tudásuk legjavát, a fiúknál a a helyi erőt képviselő Mády Áron (DVTK) magabiztosan húzta be az első helyet, másfél perces előnnyel Feledy Zotyát (Kis-Galya KSE)maga mögött hagyva. A bronzérem Jakab Benett (DSI), debreceni versenyző nyakába került. A lányoknál Bauer Violet Emery (Kis-Galya KSE) ezúttal a dobogó legfelső fokára állhatott a hangonyi bronz után, mögötte nem sokkal Hegedűs Helga (CUBE-Csömör) végzett, a bronz most Bucsi Dóra (Bike Zone Gödöllő) nyakába került.
Az U13-as fiúk még komolyabb pályát kaptak, mint korábban. A srácok gyakorlatilag lemásolták a hangonyi dobogót és a bükkszentkereszti Stolczenberger Zalán (Kis-Galya KSE) ismét diadalmaskodott, bár most csak 3 másodperccel előzte meg Horváth Miklóst (Superior Racing Team) a harmadik helyen ismét Sipos Borisz (Cube-Csömör) végzett. A lányoknál is Bükkszentkeresztre került az aranyérem Feledy Eszternek (Kis-Galya KSE) köszönhetően, aki Fácán Mária Ilonát (Cube-Csömör) és Kiss-Kulcsár Mariettát megelőzve állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Ebben a rajtban sorakoztak fel az U15-ös lányok is, ahol a CUBE-Csömör két amazonja között dőlt el az arany sorsa. Urbán Janka rajt-cél győzelmet aratott Tóth Sára előtt, még a harmadik helyen Stojanovska Dalija (Kőbánya TC) gurult át a célvonalon, így ő a hangonyi futamhoz hasonlóan ismét bronzzal gazdagodott!
A délutáni versenyeket megelőzően a mindig vidám Hobbi férfi és női versenyzők futama következett, ahol „véresen komolyan” veszik a küzdelmeket. A férfiaknál a miskolci Papp Norbert a hangonyi 2. helye után most felléphetett az elsőre, megelőzve Giricz Balázst, aki a messzi Csongrádról érkezett Görömbölyre. Őt szorosan követte és csak pár másodperccel maradt le a helyi erő Gombár Péter. A nőknél Andorkó Andrea (DVTK Cycling Team) és Danyi Szilvia ismét megküzdhetett egymással, amiből Andorkó került ki megint győztesen. A harmadik helyen Egresits Tímea teljesítette a futamot.
A délutáni versenyek már a nagy pályán zajlottak. 12:30-kor az U17-es és az U15-ös fiúk, a Master3-as férfiak és a Felnőtt nők vették birtokba a pályát. Három blokkra kellett osztani a népes mezőnyt és egy perces csúsztatásokkal indultak a torlódás elkerülése végett. Az egész verseny legnépesebb mezőnye az U15-ös fiúk korosztálya volt. Itt Kovac Jakub (BMX Klub Kosicky Sarkan) a második körtől meglépve megnyugtató előnyt szerzett és végül több mint két perccel jött be Lónyai Balázs (Kis-Galya KSE) előtt, a harmadik helyért nagy harc folyt, de végül Pelikán Bendegúz (CrossKovácsi SKE), ha 1 másodperccel is de legyűrte Andorkó Leventét (DVTK Cycling Team). Az U17-es fiúknál is nagy csata volt, az első helyért Kardos Csongor (CUBE-Csömör) és Szász Péter (PROefekt Košice) között, akik szinte végig fej-fej mellett haladtak, ám végül az utolsó körben robbantott Csongor és ezt már nem tudta átvenni a szlovák fiú, így Csongor jött be első helyen. Peter a második lett, több mint fél perces hátrányban és a Tamásiból érkező Kránitz István (Tamási Bringasport Egyesület) lett a harmadik.
Master3-ban Boros Gyula (HOTE SE) a rendező egyesület örök ifjú titánja, magabiztos versenyzéssel és nagy fölénnyel nyerte ismét a korosztályát Csókás Ladislav (ProSport Team Košice) előtt, akit Katona Péter követett, így a dobogós sorrend megismétlődött az előző, hangonyi derbihez hasonlóan.
A Felnőtt nőknél Oravecz Lora (PCCC) ellentmondást nem tűrően menetelt a cél felé és simán nyerte a kategóriáját Nagy Csenge (T előtt, akinek ráadásul technikai problémái is voltak a bringájával.
A legerősebb kategóriák rajtjára 13:30-kor került sor, ahol a Felnőtt férfi, Master1 és Master2-es korosztályok álltak rajthoz 6-6 és 5 körükre. Az első kör után Szatmáry András (CUBE-Csömör) és mögötte szorosan Blazsó Márton (PEAC Imperator) haladtak át a célvonalon a felnőtt férfi kategóriát képviselve, azt már szinte előre lehetett tudni, hogy e két kiváló, országosan magas szintű bringás közül fog kikerülni a győztes, de még a második körüket is együtt haladva teljesítették. A harmadik körtől aztán Andrásnak érezhetően sok volt a Marci tempója és kezdett megnyúlni a távolság köztük, olyannyira, hogy a negyedik körben már fél percre duzzadt Andris hátránya, amit már nem tudott ledolgozni. Ugyan próbált még rátenni az utolsó, hatodik körben, de ez a hátrány soknak bizonyult és behozhatatlan lett számára, végül Blazsó Marci 48 másodperc előnnyel nyerte a futamot a nagyon erős csatában! A harmadik helyre Csontó Ádám (BTS) futott be szintén erős versenyzéssel, de ő az előtte folyó harcba nem tudott beleszólni.
Master1-ben Földi Bence (Bike-Zone Gödöllő) győzött hatalmas, 1 körös előnnyel Hacsi Ákos (Team3K) és Kozaróczy Tamás előtt, Bence egyébként abszolút harmadikként ért be a futamában a két klasszis után, ami kiváló teljesítmény!
Master2-ben, Görömbölyön már nem először megforduló Hauser Tomi (ProSport Team Košice) állhatott fel a dobogó legfelső fokára, a népes mezőnyben, aki magabiztos, több mint 3 perces előnnyel jött be az őt követő szintén nagyon erősen, szívósan versenyző Dovák Krisztián (HOTE SE) előtt, a bronz érem Frölich Tamásé (Ózdi KE) lett, aki a hazai, hangonyi futama után ismét dobogóra állhatott.
Gratulálunk minden versenyzőnek, hogy ebben a rekkenő nagy melegben ilyen szép teljesítményekre voltak képesek!
A teljes versenysorozat dobogósai egyedi érmeket kaptak a Fireplace Kft jóvoltából és BMTB Series kulacsokat minden futamon különböző színekben. A görömbölyi futamon a helyi Nagy-Szögedi Pincészet borait nyerték a felnőtt kategória első helyezettjei és a Mokka Coffe and Pannini Bar felajánlásából prémium kávékat, valamint kézműves tortát sorsoltunk ki a szerencsés nyertesnek. Fő támogatónk az Auchan jóvoltából a frissítő sátor mindig tele volt energia pótló ételekkel, gyümölcsökkel.
Grál Pince, Volvo Lukács Kft, Jaf Holz Ungarn Kft, Görömbölyi Általános Iskola, Görömbölyi Polgárőrség, BAZ Vármegye Önkormányzata, Bokúti László önkormányzati képviselő.
A sorozat június 18-án Kazincbarcikán folytatódik a Team3K rendezésében, majd a záró futamra július 16-án kerül sor Miskolcon ismét a HOTE Sport Egyesület szervezésében.