Kiváló bringás időben, jó hangulattal és rekord létszámú indulóval vette kezdetét szombaton a BMTBB amatőr hegyikerékpáros versenysorozat. A bükkszentkereszti nyitányra nem kevesebb, mint 110 bringás adta le nevezését, ami komoly előrelépés a tavalyi 77 fős indulói létszámhoz képest. A bükkszentkereszti focipálya most is kiváló rajt-cél területnek bizonyult és a tavaly megismert 3km hosszú, egy komolyabb mászást és lejtőt tartalmazó pálya is elnyerte az új résztvevők tetszését.

8

Raajt! 🙂

A bükkszentkereszti verseny programmenete a regionális diákolimpiának köszönhetően némileg eltér a sorozat többi futamáétól, mivel az egész délelőtt folyamán csakis a gyerekek versenyeznek. Először ügyességi pályán mérettetik meg magukat, majd jöhet a klasszikus XCO versenyszám, így két eredmény alapján születik meg a végső sorrend. A legnépesebb mezőnyt ezúttal az U9-es korosztály számlálta, ahol 16 bringás palánta állt a rajtvonalhoz. A borsodi bringások mellett Gödöllőről és Salgótarjánból érkező versenyzők is tiszteletüket tették, akik egy-egy kategóriában el is halászták az aranyérmet a hazai pályán versenyzők elől. A fentebb említett korosztályban a Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola tanulói, akik nem mellesleg egytől-egyig a helyi Kis-Galya KSE tagjai, nem adták könnyen magukat és Tóth Emese valamint Csorba Zalán révén aranyérmet szereztek. Az ovisoknál komoly küzdelmek alakultak ki, amiből a lányoknál Vass Jázmin Zara (Szent Anna Óvoda) és Csorba Milán (Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda) kerültek ki győztesen.

1

A vártnál több gyerek részvételével zajlottak a délelőtti futamok

Az U11-es lányoknál a Bike Zone Gödöllő klub tagja Kiss Emma Lotti hozta a kötelező győzelmet, még a fiúknál Magyar Bendegúznak köszönhetően Bükkszentkereszten maradt az aranyérem. U13-ban az Salgótarjáni HKE-t erősítő Oravecz Lora, még a fiúknál Lónyai Levente végzett az első helyen. U15-ben a szintén salgótarjáni Bali Sára és a későbbiekben felnőttek között is rajthoz álló, borsodnádasdi Baranyi Áron magabiztos győzelmet arattak. U17-ben a Kis-Galya KSE tagja Kovács Regina győzelmét senki nem veszélyeztette, ám a fiúk között a salgótarjáni Vanó Gergő nem sokkal utasította maga mögé a borsodnádasdi Kurtán Zétényt.  Sajnos a felsőbb éves középiskolások között már kevésbé népszerű a kerékpársport, így igencsak foghíjasra sikerült az U19-es mezőny, ami azt jelentette, hogy mindössze két fő állt rajthoz, így ifj. Baranyi Attila (Borsodnádasd) győzelme borítékolva volt.

10

Keményen taposták a pedálokat a gyerekek is

A 14 órai eredményhirdetés után a felnőtt, a master és a senior korosztályok versenye következett. A rajtba pontosan 40 bringás sorakozott fel köztük nyíregyházi, gödöllői vagy pécsi versenyzővel. Természetesen a tavalyi összetett győztes Hacsi Ákos (Team3K) sem hiányozhatott, valamint a hölgyeknél Andó Ágnes (Freeriderz SC) távollétévben a második helyen záró Kovács Piroska (Kazincbarcika) volt ott a tavalyi összetett legjobbjai közül. A távokat a szervezők a gyengébbik nemnek 3 körben a férfiaknak pedig korosztálytól függően 2, 4 és 5 körben határozták meg. A rajt szó elhangzása után a szűk kanyarokkal tűzdelt focipályán kisebb tumultus alakult ki a hátulsó traktusokban, de a kilátóhoz vezető mászás gyorsan rendezte az erőviszonyokat és Hacsi Ákos (Team3K), Kiss Gábor (Bike Zone Gödöllő) és Molnár Péter, Frölich Tamás (Ózdi KE), Boda Péter Kristóf (ILB Mesterbike Factory) ötös állt az élre és sikerült néhány másodpercnyi rést nyitniuk az őket üldöző Kovács István „Pityikusz” (Ózdi KE) és a még csak U15-ös korú Baranyi Áron (Decathlon Mátéhegyi Bike Team) előtt. Az ötös fogatot vezető Hacsi Ákos igen erős tempót diktált, így előbb Boda Péter Kristóf szállt ki a dobogóért menő küzdelemből, majd 1 körrel később Frölich Tamás is „lő távon” kívülre került, így Hacsi, Kiss és Molnár maradtak az élen.

2

Hacsi Ákos kemény tempót diktál az őt követő Kiss Gábornak

A 3. körben viszont Baranyi Áron és Pityikusz is begyújtotta a rakétákat és gyorsan átrendezték a helyezéseket. Az utolsó körre Kiss és Baranyi néhány másodpercre megközelítették Hacsit, aki tudott még újítani, így az idén is megnyerte a sorozat nyitó futamát. Mögötte végül Kiss Gábor érkezett 5 másodperces hátránnyal és a 3. helyen egy igazán érett és kemény versenyzéssel Baranyi Áron következett, aki délelőtt toronymagasan megnyerte korosztályának versenyét. Molnár Péter a dobogóról a 4. helyre csúszott vissza, őt pedig a két ÓKE-s Kovács István „Pityikusz” és Frölich Tamás követte az 5-6. helyen.

4

Molnár Peti (hátul) nem bírta felvenni Baranyi Áron tempóját, így kénytelen volt a dobogót érő helyezést átadni neki

A master férfiaknál szintén nagy csatában dőlt el a dobogós helyezések sorsa. Az aranyéremért menő küzdelemben Urr Szabolcs (Team3K) és Szabó Tibor (Nyír MTB) vívott „vérre menő” küzdelmet, amiből a Urr Szabolcs került ki győztesen, 5 másodperccel megelőzve ellenfelét. A 3-4. helyért szintén parázs csata alakult ki Szabó Tamás (Bükkmogyorósd) és Vass Attila (Freeriderz SC) között. Végül a majdnem (miskolci) hazai pályán versenyző Vass Attila nem bírt ellenfelével és 5 másodperces előnnyel Szabó Tamás haladt át előbb a célvonalon.

5

Urr Szabolcs megküzdött a győzelemért

A nők három körös versenyében Kallus Edit (Team3K) volt a legjobb formában, így magabiztosan nyerte a sorozat első futamát Kovács Piroska (Kazincbarcika) és Szaniszló Boglárka (Freeriderz SC) előtt.

6

Kallus Edit jött-látott és győzött

A senior férfiaknál B-A-Z megye bringásai ezúttal leszorultak a dobogóról és a nyíregyházi Bakos Zoltán (Nyír MTB) 2 és fél perces előnnyel ért első helyen a célba, a Pécsről érkező Pusztai Árpád (Zeke SC) és Erőss Béla (Nyír MTB) előtt. A legjobb borsodi bringás a miskolci Pallos Zoltán (Freeriderz SC) lett, aki 4. helyen gurult át a célvonalon.

7

Bakos Zoltán sima győzelmet aratott

Reméljük mindenki jól érezte magát és kedvet kapott a további versenyzéshez. A sorozat várhatóan június 19-én folytatódik a borsodnádasdi Mátéhegyi Ökoparkban. Részletekkel hamarosan jelentkezünk!

Eredmények ide kattintva letölthetőek.

A fotókért nagy-nagy köszönet illeti meg Molnár Tibor, akinek a gyerek versenyekről készült albumát ide kattintva tekinthetitek meg, valamint a délutáni futamokét pedig ide kattintva.

Köszönjük Tibi!

Köszönet jár még a verseny támogatóinak, akik értékes tárgynyereményekkel járultak hozzá a verseny sikereihez.