Rajt már áprilisban

Az idei évben a korábbiaktól eltérően már április végén kezdetét veszi a sorozat, ám Bükkszentkereszt ezúttal kimarad a rendezésből, így négy futamon dől el az összetett bajnoki.

A nyitányra április 26-án Ózdon kerül sor, majd egy hosszabb szünet után június 28-án Komlóstető, július 12-én pedig Görömböly várja a hegyikerekeseket, hogy augusztus 16-án a Kolorfesztivál keretein belül Kazincbarcikán kerüljön sor az összetett eredményhirdetésre.

Fontos változások

A sorozat fejlődésének érdekében fontosnak tartjuk, hogy minél több bringást bevonjunk a sorozatba, ezért 2020-ban a Borsod megyén kívülről érkező versenyzők is szerepelni fognak az összetett eredménylistán. Ennek okán a sorozat neve is változott egy kicsit, így mostantól B-MTB Series néven találkozhattok vele.

Természetesen a negyedik futam végén kategóriánként kiosztásra kerül a „Borosod MTB Bajnoka 2020” cím is, amit az a borsodi versenyző nyer meg, aki a legelőkelőbb helyen szerepel az összetett listában és érvényes B-A-Z megyei lakcímmel rendelkezik.

Új kategóriák

Az elmúlt években több olyan bringás is érdeklődött a sorozat versenyei iránt, akik ugyan rendszeresen nem versenyeznek, de szívesen kipróbálják magukat egy-egy futamon. Ezért a versenykiírásba már találkozhattok a Hobbi férfi és Hobbi női kategóriákkal, ami gyakorlatilag a belépő szint a versenyzéssel most ismerkedőknek, valamint ide várjuk a gyermekeiket elkisérő szülők nevezéseit,  akik most ismerkednek a sportággal és szívesen indulnának a sorozatban. A versenytávjuk a pálya adottságaitól és a köridőkhöz mérten 1, maximum 2 kör lesz. 

 Versenyengedéllyel rendelkezők ide nem nevezhetnek, de kérjük azok se tegyék, akiknek nincs licencszük, de korábban már több versenyszezont végignyomtak!

Időrend változás

Mivel új kategória lépett be a sorozatba, illetve az U11 és U13-as kategóriák igen népes mezőnnyel rendelkeztek, ezért az időrenden is szükséges volt változtatni.

Az U11 és U13-as korosztály ezentúl nem egy rajtban kerül lebonyolításra, hanem a jobb követhetőség és tisztább verseny érdekében ketté lettek bontva és 10:45-kor és 11:15-kor rajtolnak. 11:45-kor pedig a Hobbi kategória versenyzői veszik birtokba a pályát. A nap fénypontjának számító „Elit” futamra 13:30-kor kerül sor, majd 15:00 órától az eredményhirdetésre.

RajtidőKategóriaVersenyidőEredményhirdetés
1. rajt 
10:00 U7 Fiú (2014 és utána szül.)0:05-0:1010:25
10:00 U7 Lány (2014 és utána szül.)0:05-0:1010:25
    
2. rajt 
10:15U9 Fiú (2012-2013)0:05-0:1010:25
10:15U9 Lány (2012-2013)0:05-0:1010:25
    
3. rajt 
10:45U11 Fiú (2010-2011)0:10-0:1515:00
10:45U11 Lány (2010-2011)0:10-0:1515:00
    
4. rajt 
11:15U13 Fiú (2008-2009)0:25-0:3515:00
11:15U13 Lány (2008-2009)0:15-0:2515:00
    
5. rajt 
11:45Hobbi férfi (2003 és előtte szül.)0:15-0:2515:00
11:45Hobbi női (2005 és előtte szül.)0:15-0:2515:00
    
6. rajt
12:30U15 Fiú (2006-2007)0:35-0:4515:00
12:30U15 Lány (2006-2007)0:25-0:3515:00
12:30U17 Fiú  (2004-2005)0:35-0:4515:00
12:30Senior Férfi (1970 és előtte)0:45-1:0015:00
12:30Felnőtt Női (2005 és előtte)0:45-1:0015:00
    
7. rajt 
13:30Master Férfi (1971-1980)0:45-1:0015:00
13:30Felnőtt Férfi (1981-2003)1:00-1:1515:00

Nevezés, nevezési díjak

Habár költségeink nem csökkentek és a rendezők anyagi helyzete sem lett jobb, mindezektől függetlenül nem kerül emelésre a nevezési díj összege. A jobb tervezhetőség érdekében kérünk minden résztvevőt, hogy tiszteljen meg bennünket az előnevezéssel és a megadott határidőre utalja el nevezési díját.

A futamokra való nevezés március 2-án veszi kezdetét.

NEVEZÉSI DÍJAK 2020.
KATEGÓRIAELŐNEVEZÉSHELYSZÍNI NEVEZÉS
U71000 Ft2 000 Ft
U92 500 Ft3 500 Ft
U112 500 Ft3 500 Ft
U132 500 Ft3 500 Ft
U152 500 Ft3 500 Ft
U172 500 Ft3 500 Ft
Felnőtt4 000 Ft6 000 Ft
Master4 000 Ft6 000 Ft
Senior4 000 Ft6 000 Ft
Hobbi2 500 Ft3 500 Ft

Jó felkészülést kívánunk mindenkinek!