Bár az ország már Giro lázban ég, ám a múlt hétvégén nálunk is versenybe szálltak az XCO szakág kedvelői a Lukács Autó Borsod MTB Series nyitányán. A tavalyi évhez hasonlóan most is a nyugat borsodi településen, Hangonyban mérhették össze felkészültségüket a versenyzők, akik között Szlovákiából érkező bringásokat is láthattunk szép számmal.

A sorozat új támogatója a Lukács Autó Kft.

A szervező Ózdi Kerékpáros Egyesület ezúttal is a korosztályoknak megfelelő hosszúságú és nehézségű pályával várta a versenyre nevezetteket, akik közül a legkisebbek nyitották a május elsejei napot. Az U7-es fiú korcsoport győztese az északi szomszédunkból érkező Kovác Matias (BK Bikers Seňa) lett, aki két Zalánt is maga mögé tudott utasítani. A második helyezést Mády Zalán, még a harmadikat Káldi Zalán (Green Zone ZKSE) szerezték meg. A lányoknál Fridel Fanni (Kis-Galya KSE) Mády Elena lett a sorrend.

Kovác Matias (BK Bikers Seňa)

Az U9-es fiúknál a kassai Rostár Jakub (PROefekt Košice) olyan tempót diktált, hogy a mezőnyt felvezető felnőtt bringásnak is keményen oda kellett lépnie, hogy ne előzze meg, így az ő győzelmét senki nem veszélyeztette. A második helyen Feledy Zoltán (Kis-Galya KSE), a harmadikon Szőnyi Zalán (DVTK Cycling Team) gurult át a célvonalon. A lányoknál sajnos nem volt nagy mezőny, így Hegedűs Helga (Cube Csömör) kénytelen volt fiú ellenfeleivel versenyezni, akik közül többet is sikerült maga mögé utasítania.

Rostár Jakub (PROefekt Košice)

Az U11-es fiúknál a korábbi előnevezések alapján népes mezőny volt várható, ám a verseny napjára valamiért ez erősen megfogyatkozott, így Sipos Borisz Ali (Cube Csömör) és Willimek Lóránd Tuci (Limitless XCO Team) versenghettek a dobogó első fokáért. Végül nagy csata nem alakult ki, mert Borisz Ali már az első körben nagy előnyre tett szert és magabiztos győzelmet aratott Tuci előtt. A lányoknál megszületett az első szlovák női győzelem Adamcik Sofia (Cyklistická Tour) révén, aki szintén villámgyors köröket hajtott és 19 másodperccel megelőzte a két Kis-Galya KSE-s Trám Noémit és Feledy Esztert.

A rajtot jelző sípszóra vár az U11-es korosztály

U13-as fiúknál a tavalyi évhez hasonlóan a Debrecenből érkező Kovács Béla (DSI) első helyezését nem veszélyeztette senki és több mint 3 perces előnnyel ért célba Leányvári Benjamin (DVTK Cycling Team) és Lónyai Balázs (Kis-Galya KSE) előtt. A lányoknál erős első kört hajtva biztosította be első helyét a Cube Csömör versenyzője Hegedűs Heléna, aki Kristián Dominika Michel-t (PROefekt Košice) és Lasánszki Sárát (Kis-Galya KSE) előzte meg.

U13-as korosztály rajtja

A korábbi évektől eltérően most szintén az U13-as korosztállyal rajtolt el az U15-ös lányok mezőnye is, ahol a gödöllői Kiss Nikoletta Bettina (Bike Zone Gödöllő) hozta formáját, ezzel megelőzve Tóth Emesét (Kis-Galya KSE) és Urbán Jankát (Cube Csömör).

11:45-kor a délelőtti futamok zárásaként a Hobby férfi és női versenyzők vehették birtokba a pályát. A férfiaknál a hazai pályán versenyző Borsi Tamás (Ózdi Kerékpáros Egyesület) fej-fej melletti küzdelmet vívott egészen az utolsó, harmadik körig Sipos Adriánnal majd az utolsó körben kihasználva a hazai pálya előnyét 11 másodpercre elszakadt ellenfelétől és aranyérmet szerzett a rendező klubnak. A második így Sipos Adrián, a harmadik Fehér Tamás (Zöld Sportok Clubja) lett. A nőknél a szintén Ózdi Kerékpáros Egyesületi színekben versenyző Molnár Dúl Bernadett győzedelmeskedett Major Tünde előtt.

Népes hobby mezőny vágott neki a 2, illetve 3 körnek

12:30-kor már a nagy pályára helyeződött a figyelem, ahol az U15-ös fiúk, az U17-es fiúk és Master3-as férfiak, illetve a Felnőtt női korosztályok sorakoztak fel a rajtvonalnál.

Az U15-ös fiúknál Magyar Botond (Kis-Galya KSE) a felvezető körben technikai hiba miatt hátra csúszott a mezőnyben, ám ezt a hátrányt gyorsan le tudta dolgozni és a kört befejezve elsőként haladt át a célvonalon. De úgy tűnik a gyors kezdés megbosszulta magát, így Volyka Ádám (Superior MTB Team) átvette tőle a vezetést és sikerült megszereznie az aranyéremet. A második az igen látványosan bicikliző Magyar lett, még a harmadik helyet Csorba Zalán (Kis-Galya KSE) szerezte meg.

Itt még együtt jött a Magyar Botond, Volyka Ádám duó

Az U17-es fiúknál a dobogó esélyes Magyar Bendegúz már az első körben „kipontozódott” egy technikai hiba miatt, így Kiss Vince Dánielt (Bike Zone Gödöllő) nem tudta megszorongatni senki a győzelem felé vezető úton. A második helyért viszont óriási küzdelem alakult ki Rózsa Dániel (DVTK Cycling Team) és Gudella Ádám (Bike Zone Gödöllő) között, akik végül csak sprinteben tudták eldönteni a helyezések sorsát. Közülük Rózsának maradtak frissebbek a lábai és övé lett az ezüstérem.

Kiss Vince Dániel (Bike Zone Gödöllő) jött látott és sima győzelmet aratott

A felnőtt nőknél a tavalyi győztes Kiss Emma Lotti (Bike Zone Gödöllő) körről körre növelte előnyét és az 5. befejezése után elsőként haladt át a célvonalon. A második helyezést Zsidai Lilla (Cube Csömör), még a harmadikat Cséri Szilvia (Green Zone ZKSE) szerezte meg.

A Gödöllőiek szereztek néhány érmet. Kiss Emma Lotti egy felnőtt női aranyat.

Master3-ban Boros Gyula (HOTE SE) gyújtotta be a rakétákat és gyorsan elhúzott ellenfelétől Magyar Károlytól (Cycling People), akit Tamás Tibor (Cannondale Cicavízió Team) üldözött, de végül maradt ez a sorrend és ezzel Gyula megszerezte a HOTE első győzelmét.

Boros Gyula (HOTE SE) fiatalokat megszégyenítő módon közlekedett a pályán

Az utolsó rajtban három korosztály, a Felnőtt férfi, Master1 és Master2-es férfiak mérkőzhettek meg 6, illetve 5 körön keresztül. A domborzat adottságai miatt a pálya nagy szintkülönbséget nem tartalmaz, de a sok rövid meredek mászás és kigyorsítás 5 és 6 körön keresztül igénybe veszi a versenyzőt és a technikát egyaránt. A rajtot jelző sípszó elhangzása után a tavalyi évben második helyezést megszerző Mindszenti Ákos (Cube Csömör) gyorsan az élre állt és saját tempót diktálva végig egyenletes köridőket hajtott, így tovább növelte előnyét. Őt kategóriájából Lónyai Levente (Kis-Galya KSE) és a Master1-es és Master2-es korosztályok első helyezettjei, Porcsin Levente (DSI) és Hauser Tomi (ProSport Team Košice) üldözték, de Mindszenti nem hagyta közeledni őket és végül magabiztos győzelmet aratott.

Mögötte végül az abszolút második helyen a Master1-es győztes Porcsin Levente érkezett meg, aki egészen 5 körön át vívott nagy csatát a Master2-es győztes Hauser Tomival, akinek már nem kellett kimennie a 6. körre, így sima győzelmet aratott az Ózdi Kerékpáros Egyesület versenyzője Lórencz Péter és Kanyó Gábor (Superior MTB Team) előtt. Master1-ben a szervezői feladatokat is ellátó Frölich Tamás (Ózdi Kerékpáros Egyesület) és a következő futam rendezője Hacsi Ákos (Team3K) gurultak át a második és harmadik helyen.

Folytatás június 19-én Kazincbarcikán, ahol megújult pálya vár benneteket!