Július 15-én a sorozat életében ismét egy új helyszínen folytatódott a Borsod MTB Bajnoka 2017 amatőr hegyikerékpáros versenysorozat. A rendező ezúttal Molnár Gyuri „Yeti” és csapata volt, akik a görömbölyi pincesorra invitálták a versenyzőket. A leghosszabb pálya mintegy 3500m-en kanyargott a pincesorral szembeni dombokon, ami stílusát tekintve igazi „old school” pálya lett, így az mellőzte a manapság szokásos nagy ugratókat és sziklakerteket. Helyette igazi erőpályán mérhették össze felkészültségüket a megye bringásai. 

Rajtolnak a gyerekek

Rajtolnak a gyerekek

A nap a sorozat egységes forgatókönyve szerint az utánpótlás korú bringások versenyeivel vette kezdetét délelőtt 10 órakor. A legkisebbek, vagyis az óvodások számára 400m-ben volt meghatározva a versenytáv, amit alig több mint 2 perc alatt teljesítettek is. Utánuk az egyik legnépesebb mezőnnyel rendelkező U9-es versenyzők vehették birtokba szintén a kis pályát. Ők már úgy száguldottak a gyors murvás úton, hogy az ember szeme alig bírta őket követni. 🙂 Főleg igaz volt ez Rónay Kristófra (Bike Zone Gödöllő), aki magabiztos 32 másodperces előnnyel ért célba Schneider Botond (Budapest) és a Kis-Galyás Tolnai Levente előtt. A lányoknál Szolnoki Nóra, Mezei Mira és Kis-Kulcsár Zsuzsanna lett a végső sorrend. U11-ben a Salgótarjánból érkező Péter Nándor (Salgótarjáni HKE) a bükkszentkereszti 3. helyezése után most bezsebelt egy 1. helyet. Nándit a gödöllői Gudella Ádám (Bike Zone Gödöllő) és Kömlei Viktor (Kis-Galya KSE) követte a dobogón. A lányoknál Galuska Zsófia (Kis-Galya KSE) egyetlen egy másodperccel előzte meg Ritli Csengét az aranyéremért menő versenyben. Harmadik helyen Mikóczi Lili gurult át a célvonalon.

Az U11-es fiúkhoz hasonlóan az U13-as fiúk versenyében is gödöllői győzelem született az idősebbik Rónay, azaz Rónay Bálint (Bike Zone Gödöllő) révén, akit a második helyen érkező Szarka Regő (Bátorfi Agria KTK) próbált megszorítani, de 16 másodperc híján meg kellett elégednie az ezüst éremmel. Harmadik helyen szinté nem sokkal lemaradva a 2. helyezésről Magyar Botond (Kis-Galya KSE) érkezett. A lányoknál Tolnai Kincső (Kis-Galya KSE) és Imre Eszter vívott nagy csatát a győzelemért, amiből végül 5 másodperces előnnyel Tolnai Kincső ért hamarabb célba.

Rónay Bálint komoly tempót diktált

Rónay Bálint komoly tempót diktált

Az U13-as verseny után már a nagy pályán versenyző U15, U17, Felnőtt nő, Senior férfi és Hobby futamokra szegeződött a figyelem. Még a fiataloknak és a hobbi versenyzőknek egyaránt 2 körben volt megszabva a penzum, addig a nőknek és az örök ifjaknak 3 kört kellett teljesíteniük. Az első körről leghamarabb Takács Valent Máté (Kis-Galya KSE) ért vissza a célba, de szorosan követte a Hobby kategóriában induló Szabó Tamás, aki a második körben vesztére fel is ért Mátéra. Bár külön kategóriában versenyeztek, de mégiscsak szerették volna eldönteni az abszolút első hely sorsát, így sprintre érkezve jól össze is akadtak, aminek a nap legnagyobb bukása lett a vége. Igaz, így is megnyerték mindketten a kategóriájukat. Ezen a ponton egy kicsit mindenkiben meghűlt a vér, de a verseny folytatódott tovább és időközben célba érkeztek a további helyezettek is. U15-ben az ezüst és bronz érem is a Kis-Galyásokhoz került Kovács Ákos és Takács Valent Márk sorrendben.

A nőknél egy igazán izgalmas verseny bontakozott ki a dobogós helyezésekért. Az első kört Németh Réka (Kis-Galya KSE) fejezte be elsőként, akit Miklós Mária üldözött a 2. helyen és jó fél perccel lemaradva a 3. helyen Gál Erika érkezett. A második körre ez a felállás változott és Miklós Mária vette át a vezető pozíciót Németh Rékától, ám Gál Erika az utolsó körben begyújtotta a rakétákat és győztesként haladt át a célvonalon. Mögötte Miklós Mária, Németh Réka lett a sorrend.

Gál Erika jól taktikázott, így győztesként gurulhatott át a célvonalon

Gál Erika jól taktikázott, így győztesként gurulhatott át a célvonalon

A Senior férfiaknál Boros Gyula győzelmét nem veszélyeztette senki és toronymagasan ért elsőként a célba Pusztai Árpád (ZEKE) és Gál István előtt, akik a második kört még együtt fejezték be és végül az utolsó 3. körben sikerült eldönteniük a helyezések sorsát.

A betét futamként szerepelő Hobby versenyben Szabó Tamás, Lévay Ádám, Péter Nándor (Salgótarjáni HKE) lett a sorrend.

Délután, mikor a sötét felhők elkezdtek gyülekezni a Felnőtt és Master férfiak 5 körös versenye következett. A rajtnál 36 versenyzésre kiéhezett bringás sorakozott fel közöttük a felnevező fiatal titánokkal, akik már a zalaegerszegi OB-ra hegyezték a formát. 🙂 A lassú rajt (kb. 100m) utáni első mászáson gyorsan kialakultak az erőviszonyok és a VKE-Nelson színeiben versenyző borsodnádasdi Baranyi Áron 20 másodperces előnnyel fejezte be az első körét, amit egészen a verseny végéig 2:27-re növelt a hazai pályán versenyző és a szervezési feladatokban is besegítő Molnár Péter előtt, akit még az elején négyen is üldöztek, de végül sikerült megtartania az ezüst érmet jelentő pozíciót. A harmadik helyért viszont nagy „meccs” volt, aminek a győztese Boda Péter (Mester Bike) lett, így az ő nyakába került a bronz érem.

Baranyi Áron hozta a kötelező első helyet

Baranyi Áron hozta a kötelező első helyet

A Mastereknél Fekete Barnabás (Team3K) hozta a „kötelezőt” és az első futam után a másodikat is megnyerte, így 100%-os teljesítménnyel vezeti az összetett versenyt. Mögötte csapattársa Urr Szabolcs (Team3K) vívott nagy csatát Pásztor Péterrel (Kemény-Puhányok Team) a második helyért. Végül Szabolcs minden erejét mozgósítva 3 másodperccel maga mögé tudta utasítani Pásztor Petit.

Barnabás az országúti versenyzés mellett egy-egy MTB futamra is beugrik

Barnabás az országúti versenyzés mellett egy-egy MTB futamra is beugrik

Akik ott voltak az első futamon, azok láthatták, hogy most egy igazán más összetételű mezőny jött össze és a bükkszenti dobogósok egyike sem volt ott a rajtnál. Az ok egészen egyszerű, ami nem más mint a Salzkammergut Maraton. Azért kíváncsiak lettünk volna a verseny végkimenetelére, ha mindenki jelen van. 🙂

A verseny végén jó étvággyal fogyasztotta el mindenki a szervezők által kínált gulyást és az eredményhirdetés végére megérkezett az ígért eső is, de szerencsére azt nem mosta el!

Köszönjük mindenkinek a részvételt és reméljük mindannyian ott lesztek augusztus 19-én Kazincbarcikán is!

A fotókért pedig hálás köszönet Molnár Tibornak, aki időt, energiát és pénzt nem sajnálva ismét végig fotózta a versenyt! A képeit ide kattintva nézhetitek meg.

A 2. futam eredményeit itt böngészhetitek.

Az összetett verseny állása két forduló után itt nézhető meg.

A futam nem jöhetett volna létre, ha nincsenek az alábbi támogatók:

  • Decathlon – Miskolc
  • Auchan
  • Grál Pincészet
  • Excelsior
  • Fireplace

 Köszönjük a pontos időmérést a SportKrono.hu csapatának.