Az augusztus 23-án Trizsben megrendezett második forduló után Ózdon folytatódott és egyben záródott is a Borsod MTB Bajnoka 2015 névre keresztelt amatőr XCO versenysorozata. Az eredetileg négy futamból álló széria negyedik futamát a miskolci Freeriderz SC technikai okok miatt nem tudta vállalni, így a szervezőknek nem volt más választásuk, minthogy az ózdi futammal egy időben lebonyolították az összetett verseny kihirdetését is.

ózd rajt

Rajtol a 11:15-ös mezőny (Fotó: Munkácsi Norbert/ozd.hu)

Ahogy a tavalyi évben, úgy az idén sem volt túl sok szerencséjük az ÓKE szervezőinek az időjárással. A versenyt megelőző éjszaka újfent „leszakadt az ég”, ezzel elriasztva jó néhány bringást indulási szándékától. Szerencsére az égi áldás reggelre alábbhagyott, így a pálya 90%-a járható maradt, és mindössze egy 300m-es  agyagos szakaszt kellett kivenni az eredetileg tervezett nyomvonalból. Az U13-as és U15-ös korosztályok csekély indulói létszáma végett a 10 órai rajt 10:30-ra tolódott, ahol az U7, U9 és U11-es bringások vették birtokba a számukra kijelölt kis pályát. A mezőnyt ezúttal is a bükkszentkereszti Kis-Galya KSE utánpótlás versenyzői uralták, de a hazai pályán versenyző ifj. Csépányi Péter (Ózdi Kerékpáros Egyesület) a 2. körtől átvette a vezetést, amit a célig ki sem adott kezéből, így az U9-es korosztály első helyén gurult át a célvonalon. Mögötte a két Kis-Galyás, Csathó Tamás és Kömlei Vikor érkezett a 2. és 3. helyen. A lányoknál szintén a bükkszentkereszti különítmény versenyzői vitték a prímet, ahol Tóth Emese bizonyult a leggyorsabbnak Takács Diána és a Team3K színeiben rajthoz álló Varga Júlia előtt. Az U11-es fiúknál Csathó Csaba (Kis-Galya KSE) győzelme volt garantált, amihez másnak nem is lehetett köze.

u9 dobogó

Az U9-es korosztály dobogósai (Fotó: Molnár Tibor)

11:15-kor összevont rajtra került sor, ami azt jelentette, hogy az U13-as és U15-ös korosztályok nem a számukra tervezett közepes pályán versenyezhettek, hanem a legnagyobb körön, de némi kedvezménnyel.

A legtöbb kört ezúttal is a felnőtt férfiaknak és U19-es fiúknak kellett megtenniük, ami a bíben völgyi pályán 5 kört jelentett számukra, ötször megmászva a szánkódombot. A gyengébbik nem képviselői 3 körrel „megúszták”, de a master férfiak nem maradhattak ki a jóból és 4 kört kellett megtenniük a végső célba éréshez.

A rajt-cél terület elhagyását követően az első hosszú mászáson gyorsan kialakultak az erőviszonyok és a hazai pályán plusz motivációval versenyző Kovács István „Pityikusz” (Ózdi Kerékpáros Egyesület) diktált a fiatalok számára kellemetlen tempót. Körről körre próbált elszakadni üldözőitől és akkora előnyt kiharcolni, amit a célig meg tud őrizni, de az első két futam győztese Hacsi Ákos (Team3K) és az U17-es ifj. Baranyi Attila (Decathlon-Mátéhegyi Bike Team) végig jól tették a kereket. Az első körökben még az U15-öt vezető Baranyi Áron (Decathlon-Mátéhegyi Bike Team) is csatlakozott a vonathoz. Végül az utolsó, mindent eldöntő utolsó körben dőlt el az első hely sorosa, mikor is Hacsi robbantott és sikerült néhány másodperces előnyhöz jutnia. Pityikusz ezt a támadást már nem tudta átvenni, így 100%-os teljesítménnyel a Team3K versenyzője Hacsi Ákos nyerte az ózdi fordulót és egyben ő lett Borsod MTB Bajnoka 2015-ben. A harmadik helyen Fodor Dávid (Mátéhegyi Bike Team) gurult át a célvonalon.

Hacsi Á1

Hacsi Ákos a hazai pálya után is győzni tudott(Fotó: Molnár Tibor)

„A sorozat mindhárom futamát meg tudtam nyerni, aminek nagyon örülök. Pityikusz ma is nemes ellenfél volt, de az előre eltervezett taktikám jól működött, így hazai pályán is megtudtam őt előzni” – nyilatkozta a Team3K kerékpárosa, Hacsi Ákos.

„Nem vagyok elkeseredve, hisz Ákos sokkal fiatalabb nálam. Az volt a taktikám, hogy az első néhány körben megpróbálok olyan előnyre szert tenni, amit a táv utolsó részében már csak meg kell tartanom. Ez nem vált be, ő lepett meg engem azzal, hogy folyamatosan jött utánam, majd hihetetlen tempót tekert a végén. Nekem a Magyar Kupa sorozat a fő célom ebben az esztendőben és ott vezetem a kategóriámat” – értékelt a verseny után az Ózdi Kerékpáros Egyesület versenyzője, Kovács „Pityikusz” István.

A felnőtt nők versenye különösebb izgalmak nélkül zajlott. Már az első körben magabiztos előnyt harcolt ki az összetettben vezető Andó Ágnes (Freeriderz SC), így az ő győzelmét nem veszélyeztette senki. A második helyen a sorozathoz Ózdon csatlakozó miskolci Kallus Edit versenyzett egészen a célig, maga mögé utasítva Kovács Piroskát. Ági, Ákoshoz hasonlóan szintén 100%-os teljesítménnyel nyerte meg az összetett versenyt így ő lett Borsod megye női MTB bajnoka.

andó á

Andó Ágnes (Freeriderz SC) háromból futamból három győzelmet aratott (Fotó: Molnár Tibor)

Az U17 és U19-es fiúknál újra kihívók nélkül volt kénytelen rajthoz állni Farkas Balázs (Ózdi Kerékpáros Egyesület) és ifj. Baranyi Attila (Decathlon Mátéhegyi Bike Team) is, így az ő győzelmük előre borítékolható volt. „Mentségükre” legyen mondva, hogy a felnőttekkel és egymással is végig jót versenyeztek és teljesen kihajtva magukat érkeztek meg a célba. Attila oly annyira jól bírta a felnőttek által diktált tempót, hogy ha nincs technikai jellegű problémája, akkor még az 5 körös összetett győzelemre is jó eséllyel pályázott volna.

U15-ben mint ahogyan már fentebb is említve lett, Baranyi Áron (Decathlon Mátéhegyi Bike Team) hozta a kötelezőt és csapattársa Kurtán Zétény előtt több perces előnnyel gurult át a bíben völgyi célon. A harmadik helynek az Ózdi Kerékpáros Egyesület bringása Mester Gábor örülhetett.

baranyi á

Baranyi Áron sokáig jól tartotta a felnőttek és a bátyja tempóját(Fotó: Munkácsi Norbert/ozd.hu)

U13-ban a „legidősebb” bükkszentkereszti, Lónyai Levente (Kis-Galya KSE) diadalmaskodott. És végül, de nem utolsó sorban a master férfiak között is nagy csatát láthattunk az összetett dobogóért folytatott harcban.  A futamgyőzelmet toronymagasan az ÓKE-s Tulipán Attila hozta el, Szabó Tamás elől, de a harmadik és negyedik helyen Kalotai Norbert (Kemény Puhányok Team) és Séra László (Bükki Vadkanok) körről körre kínozva egymást harcoltak a dobogós helyezésért. A párharcból Séra került ki győztesen ezzel nem csak a dobogó harmadik fokát megszerezve, hanem az összetett bajnoki címet is.

masterek

Kalotai Norbert (188) és Séra László (187) nem kímélték egymást (Fotó: Molnár Tibor)

A senioroknál Polonkai László (Freeriderz SC) kiegyensúlyozott teljesítménnyel futam és összetett győzelmet aratott csapattársa, Pallos Zoltán (Freeriderz SC) előtt. A dobogó harmadik fokára a Borsodnádasdról érkezett Koós Dezső állhatott még fel.

A nap végéhez közeledve, még az eredménylisták elkészültek az energiabüfé.hu által felajánlott izotóniás itallal hidratálhattak a versenyzők, valamit az elhasznált energiát a Kovács Méhészet vajas-mézes kenyereivel pótolhatták.

A szervezők szeretnék megköszönni mindenkinek a részvételt, kiváltképpen azoknak, akik a sorozat minden futamán rajthoz álltak helyszíntől, időjárástól függetlenül.

Jövőre remélhetőleg újra találkozunk ezeken a helyszíneken.

Ózdi eredmények ide kattintva letölthetőek.

bajnokok

Az futam győztesei és Borsod MTB Bajnokai 2015-ben (Fotó: Molnár Tibor)

Borsod MTB Bajnokai 2015-ben:

Felnőtt férfi: Hacsi Ákos (Team3K)

Felnőtt női: Andó Ágnes (Freeriderz SC)

Master férfi: Séra László (Bükki Vadkanok)

Master női: Sikter Zsuzsa (Kis-Galya KSE)

Senior férfi: Polonkai László (Freeriderz SC)

U19 férfi: Farkas Balázs (Ózdi Kerékpáros Egyesület)

U17 fiú: ifj. Baranyi Attila (Decathlon Mátéhegyi Bike Team)

U15 fiú: Baranyi Áron Dávid (Decathlon Mátéhegyi Bike Team)

U15 lány: Kovács Regina (Kis-Galya KSE)

U13 fiú: Takács-Valent Máté (Kis-Galya KSE)

U13 lány: Zima Veronika (Kis-Galya KSE)

U11 fiú: Halász László (Kis-Galya KSE)

U11 lány: Tóth Réka (Kis-Galya KSE)

U9 fiú: Csorba Zalán (Kis-Galya KSE)

U9 lány: Tóth Emese (Kis-Galya KSE)

Beszámolók:

www.ozd.hu

www.boon.hu