A végleges MKSZ versenynaptár megjelenését követően január 29-én Ózdon ült össze a Borsod MTB Bajnoka sorozat öt versenyszervezője, hogy kitűzzék a 2019-es év futamainak időpontját és újra pontosítsák annak szabályait. Hosszas egyeztetés után a BMTBB kezdő helyszíne újra Bükkszentkereszt lesz május közepén, majd bő egy hónapot követően Ózdon kerül megrendezésre a második futam. Ózd után egy hétvége pihenő következik, de júliusban két futamra is sor kerül egymást követően. Előbb Miskolcon (pontos helyszín még egyeztetés alatt), majd Görömbölyön a pincesor melletti dombon kialakított pályán versenyezhetnek a megye bringásai és rajtuk kívül természetesen azok is, akik szívesen összemérnék erejüket Borsod legjobbjaival. A sorozat végül augusztusban a Kolor Fesztivállal egy időpontban, Kazincbarcikán zárul.

Futamok dátumai és helyszínei:

  • 05.11. – Bükkszentkereszt 
  • 06.23. – Ózd 
  • 07.07. – Miskolc
  • 07.13. – Görömböly
  • 08.11. – Kazincbarcika 

Ahogy fentebb is olvasható, a sorozat nyílt, így azon bárki elindulhat, de az 5. futam utáni összetett értékelésnél kizárólag a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakcímmel rendelkezők kerülnek díjazásra.

Sajnos az elmúlt évek statisztikája azt mutatja, hogy az U17-es lány kategóriában nem volt egyetlen egy induló sem, így ez a kategória 2019-ben megszüntetésre került , ezért a 2004 és korábban született lányok egységesen a felnőtt női mezőnyben kénytelenek indulni. 

BORSOD MTB BAJNOKA 2019. KATEGÓRIÁK
KATEGÓRIA SZÜLETÉSI ÉV
U7 fiú/lány 2013 vagy utána születettek
U9 fiú/lány 2011-2012
U11 fiú/lány 2009-2010
U13 fiú/lány 2007-2008
U15 fiú/lány 2005-2006
U17 fiú 2003-2004
Felnőtt férfi 1980-2002
Felnőtt női 2004 és előtte születettek
Master férfi 1970-1979
Senior férfi 1969 és előtte születettek

 

2019. évi versenyengedéllyel rendelkező UTÁNPÓTLÁS korú versenyzők (U9-U17), saját kategóriájuktól eggyel idősebb kategóriában kell, hogy nevezzenek és versenyezzenek pl: U11-es versenyző U13-ban, U17-es versenyző pedig felnőtt kategóriában! Nevezésnél a versenyengedély számot meg kell adni.

Tőkeerős támogatók nélkül nehéz emelni a sorozat színvonalát, de annak megtartásához is minimális nevezési díj emelésre volt szükség, így a nevezési díjak a következőképpen alakulnak 2019-ben.

NEVEZÉSI DÍJAK 2019.
KATEGÓRIA ELŐNEVEZÉS HELYSZÍNI NEVEZÉS
U7  500 Ft 1 500 Ft
U9 2 000 Ft 3 000 Ft
U11 2 000 Ft 3 000 Ft
U13 2 000 Ft 3 000 Ft
U15 2 000 Ft 3 000 Ft
U17 2 000 Ft 3 000 Ft
Felnőtt 3 500 Ft 5 000 Ft
Master 3 500 Ft 5 000 Ft
Senior 3 500 Ft 5 000 Ft

Előnevezési lehetőségről az egyes futamok rendezői adnak tájékoztatást. Az egész sorozatra való egységes (elő)nevezés jelenleg nem lehetséges.