Mi az a Borsod MTB Bajnoka?

BMTB 2016

A kérdésben egy kicsit már benne van maga a válasz is, ami nem más mint Borsod-Abaúj-Zemplén megye amatőr hegyikerékpáros bajnoksága  XCO szakágban. 2014-ben az Ózdi Kerékpáros Egyesület szervezésében először nyílt lehetőségük a megye hegyikerékpárosainak, hogy összemérjék erejüket és felkészültségüket az olimpia szakágban. A verseny sikerein felbuzdulva 2015-ben a korábbi ötletet tovább gondolta az ÓKE szervező csapata, majd a tél folyamán felvetették egy esetleges sorozat megvalósításának ötletét a Bükkszentkereszten működő Kis-Galya KSE és a kazincbarcikai Team3K rutinos versenyszervezőinek. A megkeresésre mindkét klub vezetősége pozitívan reagált, így 2015. május 15-én Bükkszentkereszten indult útjára a Borsod MTB Bajnoka amatőr XCO versenysorozat. Bár 2015-ben az előzetes tervek szerint négy futamon dőlt volna el az összetett elsőség, ám időközben a Freeriderz SC visszalépett a rendezéstől. Az idei évben, hogy a négy fordulós sorozat megvalósuljon, felvettük a kapcsolatot a borsodnádasdi Mátéhegyi Bike Team-el, akik örömmel csatlakoztak a sorozathoz, így 2016-ban  újabb helyszínnel bővül a BMTBB sorozat. Az összefogás célja a hegyikerékpározás és azon belül az XCO szakág népszerűsítése, illetve versenyzési lehetőség biztosítása minél szélesebb körben. Ezért az összes futam nyílt, így a Borsod Bajnoka futamain bárki elindulhat, aki érez magában egy kis affinitást a versenyszerű hegyikerékpározás iránt és nevezésével elfogadja a versenyszabályzatot. Ezen kívül fontos megemlítenünk, hogy a sorozat összetett győztesének kizárólag Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lakcímmel rendelkező kerékpárost avatunk.

A sorozat helyszínei és időpontjai:

Be the first to comment on "Mi az a Borsod MTB Bajnoka?"

Leave a comment

Your email address will not be published.