Tizedelte a versenyzőket a rekkenő hőség és az új kazincbarcikai pálya

Augusztus 19-én harmadik fordulójához érkezett az idei évi Borsod MTB Bajnoka sorozat. A két évvel ezelőtt debütált Trizs után, ebben az évben már hazai helyszínen, Kazincbarcikára várta a versenyzőket a Team3K csapata. Az új pálya a Csónakázó-tó melletti dombon és parkban került kialakításra, ahol az utánpótlás korú versenyzők számára 400 és 800m hosszú körök voltak kijelölve, valamint az U15 fölötti és a Felnőtt korosztályok számára 4,2km-es, húzós mászásokat és gyors sodrós lejtőket tartalmazó kört jelöltek ki a szervezők.  

A szokásoktól eltérően viszonylag korán, már 9:30-kor megkezdődtek a versenyek, ahol az óvodás korúak, vagyis az U7-es versenyzők állhattak rajthoz és teljesíthették az 1 körös, 400m-es versenyt. Őket az U9-es lányok és fiúk versenye követte. A fiúknál egy igazán látványos és nagyon izgalmas verseny bontakozott ki Schneider Botond (Budapest) és Lónyai Balázs (Kis-Galya KSE) között, akik az utolsó métereken tudták eldönteni az első hely sorsát. A győztes végül 1 másodperc előnnyel Schneider Botond lett. A harmadik helyre Fehér Ábel gurult be, szintén nem túl nagy, 8 másodperces hátránnyal. A lányoknál Szolnoki Nóra (Kis-Galya KSE) állhatott fel a dobogó legfelső fokára, még második Kiss Kulcsár Zsuzsanna, a harmadik pedig Molnár Fanni lett.

Kis-Galya

A gyerekek még a kis pályán versenyeztek

U11-ben a gödöllői versenyzők távolmaradásának köszönhetően ezúttal nem volt népes a mezőny, így sajnos mind a lányoknál, mind a fiúknál 1-1 versenyző állt rajthoz és senki nem veszélyeztette a Tóth Emese és Kömlei Viktor (Kis-Galya KSE) első helyét.

Az U13-as korosztályokban szerencsére jutott versenyző a dobogó mindhárom fokára. A lányoknál Tóth Réka (Kis-Galya KSE) hibátlan versenyzéssel utasította maga mögé csapattársát Tolnai Kincsőt (Kis Galya-KSE), akinek így ezüst érem került a nyakába. A dobogó harmadik fokára a helyi erőket képviselő Raji Virág állhatott fel.

A fiúknál az U9-es versenyhez hasonló szituáció alakult ki, Csorba Zalán (Kis-Galya KSE) és Szarka Regő (Dr. Bátorfi Agria KTK) között. Regő egészen a végső pillanatig magabiztosan vezette a versenyt, ám Zalán az utolsó 5. körben összeszedte minden erejét és utolérte ellenfelét, akit a célegyenesben lesprintelt, így megszerezve az első helyet. Regőnek pedig be kellett érnie az ezüstöt érő második hellyel. A harmadik helyezett  Magyar Botond (Kis-Galya KSE) lett.

Zalán

Csorba Zalán sprintbefutón szerezte meg az aranyérmet

A legkisebbek versenye után már a nagyobbak következtek, akinek nem csak egymással, de már a nagy pályával is keményen meg kellett küzdeniük. 11:15-kor az U15-ös, U17-es és Felnőtt női és Senior férfi korosztályok rajtja “dördült” el. A legifjabbaknál a görömbölyi versenyen 3. helyen végző Takács-Valent Márk rajt-cél győzelmet aratva szerezte meg az első helyet a szintén Kis-Galyás Lónyai Levente és a Team3K-s Géczy Ákos előtt. A lányoknál sajnos nem volt induló, ahogy az U17-ben sem. Az U17-es fiúknál viszont Károlyi Kornél becsülettel végig küzdötte a két kört és megérdemelten lett övé az aranyérem.

A felnőtt nőknél a KTM Teszt Team versenyzője Szekeres Viktória nem hagyott kétséget afelől, hogy aznap ő a legerősebb nő a borsodi vidéken, és több mint 4 perces előnnyel ért célba a rendezői feladatokat is ellátó Kallus Edit (Team3K) előtt. A bronzérem a görömbölyi futam győztesének Gál Erikának (MVSC) a nyakába került.

Szekeres Viktória

Szekeres Viktória a 3. futam női győztese

A Senior férfiaknál Boros Gyula (MVSC) kemény tempót diktálva körről körre növelte előnyét, és senkit nem engedett az első hely közelébe. Mögötte a szintén Miskolcról érkező Gál István (Kerékpársport2000) és Polonkai László (Freeriderz SC) gurult át a célvonalon.

Boros Gyula

Boros Gyulának úgy tűnik nem voltak gondjai a pályával és a meleggel

A nap utolsó futamára 12:30-kor került sor, ahol a rajt előtti pillanatokban tisztázódott végül a pontos körszám és a nagy melegre való tekintettel 6, illetve 5 körről, 5-re és 4-re csökkentették a szervezők a Felnőtt férfiak és Masterek versenytávját, ami végül jó döntésnek bizonyult a rekkenő hőségben. Az első mászásig tartó hosszú salakos egyenesben még végig együtt haladt az elrajtoló 40 versenyző, akik közül a Molnár Péter (Miskolc), Hacsi Ákos (Team3K), Frölich Tamás (Ózdi KE) trió tudott néhány másodpercre elszakadni az őket üldöző Kovács István (Ózdi KE), Dovák Dávid (Decathlon Miskolc) duótól.

Vezető trió

A felnőtt mezőnyt vezető hármas, amelyből Molnár Péter (2.helyen) került ki győztesen.

Őket követően már nagyobb szakadék következett, így nekik már kevesebb esélyük maradt a dobogós helyezés valamelyikének megszerzésére. Viszont az elől lévők szépen tempóztak és igyekeztek növelni előnyüket. A második körben Frölich Tomi megúszott egy kicsit a nagy erőket mozgósító Molnár Petiről és Hacsi Ákosról, így ő is egyre távolabb került a futamgyőzelemtől, viszont ők szépen összedolgoztak egészen addig, amíg Ákos defektet nem kapott. Bár a szabályok ellenére Ákos nem kereket, hanem bringát cserélt, és így is végig versenyezte a futamot, ami alapján a 2. helyre érkezett, de a szabályok és egy utólagos döntés értelmében, így az ő neve mellé a DSQ felirat került. A futam győztesének személye ettől függetlenül nem változott és megérdemelten került Molnár Peti nyakába az aranyérem. A második helyre végül Frölich Tomi, a harmadikra pedig csapattársa Kovács István “Pityikusz” lépett elő.

Pityikusz

Kovácsi István “Pityikusz” 3. helyere lépett elő

A Master korosztályban a két Team3K-s Fekete Barnabás és Urr Szabolcs távolmaradása végett adott volt a lehetőség Pásztor Péter (Kemény Puhányok) előtt, hogy behúzzon egy futam győzelmet. Peti ezt ki is használta és sima közel 2 és fél perces győzelmet aratott a Budapestről érkező Elek Gábor és Libor László előtt.

Pásztor Peti

Pásztor Peti első futamgyőzelmét aratta

A mindenki számára fárasztó versenyek végén a rendező Team3K csapata tészta partira invitálta a versenyzőket, ahol diós és mákos tészta volt a menü, amire finom házi készítésű Trizsi Ízek lekvárjait tehették a versenyzők.

Team3K

A versenyt rendező Team3K csapata. Köszönjük nekik a vendéglátást és profi szervezést.

A rajtcsomagban és az eredményhirdetésen pedig a Decathlon-Miskolc és a Trizsi Ízek ajándékit vehették át a versenyzők.

A sorozat szeptember 24-én Ózdon zárul.

A futam eredményei ide kattintva érhetőek el.

Összetett állás 1-3. futam után ide kattintva tekinthető meg.

A sorozat “hivatalos” fotósa Molnár Tibor nyaralását töltötte ez idő alatt, ám így is születtek nagyszerű fotók, ami nagy-nagy köszönet jár Urr Szabolcsnak, Bencze Andrásnak és Móricz Józsefnek.

Urr Szabolcs és Bencze András fotói itt tekinthetőek meg.

Móricz József fotói ide kattintva.